Korunk nyilvánosságáról és az abban megmutatkozó önszeretetről
On The Public Sphere of Our Time and Its Notion of Self-Love

Summary/Abstract: Van egy fura 18. századi filozófusunk, név szerint Jean-Jacques Rousseau, akit – ahogy mondani szokták – se kiköpni nem tudunk, se lenyelni. Ott van folyton a szánkban, és megkeseríti az ízét. Nézetei a maguk korában felforgatóak voltak, s alighanem ma is azok. Ettől függetlenül még jó szolgálatot tehetnek nekünk abban, hogy saját korunkat s annak hektikus és végső soron hamis nyilvánosságát megértsük – vagy jobban értsük. Különösen, ha az ő „antropológiáját” vesszük ehhez alapul. Jó kérdés persze, hogy mennyit is érnek az ilyen filozófiai antropológiák. Nyilván melyik többet, melyik kevesebbet, annak függvényében, hogy mennyire körültekintően és óvatosan fogalmazott a szerzőjük, s hogy mennyi és milyen tapasztalatot forgatott a nézeteibe bele. Rousseau embertani nézeteinek az alapját alighanem az a szorgos önvizsgálat képezte, amit egy életen át folytatott, hiszen eléggé nyilvánvaló, hogy egész életében a saját személye képezte a legfontosabb, sőt mondhatni egyetlen témáját. Bár az is lehet persze, hogy a látszat ellenére Rousseau mégiscsak jó emberismerő volt, s hogy okos figyelemmel nézett nem csupán magára, hanem másokra is.

• Details
• Contents