MEGJEGYZÉSEK HORATIUS 3, 4. ÓDÁJÁHOZ (HORATIUS ÉS HÉSIODOS)
NOTES ON HORATIO 3 AND 4 (HORATIO AND HÉSIODOS)

Summary/Abstract: Az 1, 4. szatírában Horatius kijelenti, hogy örül, mert kicsi a tehetsége, ezért keveset és ritkán ír. Nem kell tehát félni tőle, mert nem veszélyes. Ő nem költő, mert csak az a költő, akinek isteni tehetsége van:1 ingenium cui sit, cui mens divinior atque os / magna sonaturum, des nominis huius honorem (1, 4, 43—44).2 Ernst A. Schmidt felhívja a figyelmet arra, hogy az epódoszokból és a szaítírákból hiányoznak a Múzsák, az ódákban viszont annál sűrűbben megjelennek.3 A Múzsa megjelenése a legszembetűnőbben a 3, 4. ódában mutatkozik meg: nemcsak jelen van, hanem kifejezetten a költő kérésére jelenik meg: Descende caelo et dic age tibia / regina longum Calliope melos (3, 4, 1—2). Egy meghatározott Múzsát szólít meg, Kalliopét, hogy hosszú dalt énekeljen neki. Kalliopé tüstént jön: a költő látja és hallja: audire et videor pios / errare per lucos, amoenae / quos et aquae subeunt et aurae (3, 4, 6—8). De az olvasók is felismerhetik Kalliopé jelenlétét a költemény terjedelmességén: az általa inspirált óda a leghosszabb Horatius ódái közül. Mindez azt sejteti, hogy Kalliopé most megadta Horatiusnak azt, ami a szatíraírás idejében még hiányzott neki: mens divinior atque os magna sonaturum.

• Details
• Contents