A demokratikus kapitalizmus válságai
The Crises of Democratic Capitalism

Summary/Abstract: Napjaink „nagy recessziójának” a gyökereit általában a kilencvenes évek pénzügyi mértéktelenségéig szokták visszavezetni. Jelen tanulmány mégis egy 1945-től kezdődő nagyobb ívet jár be, melynek során a piacok logikája és a választók kívánságai közötti feszültséget vizsgálja, amely mára nemzetközi szintű adósságválsághoz vezetett, és amely most a tőke visszatérő támadásai mellett a demokratikus elszámoltathatóságot látszik aláásni. A rendszer, amelyet demokratikus kapitalizmusnak hívunk, egy viszonylag új politikai-gazdasági jelenség, amely csak az elmúlt kb. hatvan évre, illetve csak a „nyugati” világra volt jellemző. Ebben a tanulmányban amellett fogok érvelni, hogy ezt a „vegyes” rendszert irányító két alapelv – tehát az állampolgárságon alapuló demokrácia, és az egyéni határtermelékenység szerinti hozzájáruláson alapuló piac – egymással kibékíthetetlen ellentmondásban áll. Ezt az ellentmondást a háború vége óta eltelt időszakban különféle módon próbálták kibékíteni, vagy elfedni. Az ötvenes évektől a hetvenes évek közepéig élő tőke-munka kiegyezést a stabil növekedés, a teljes foglalkoztatás, a béralkuk és a keynesiánus jóléti állam alapozta meg. A hetvenes évek válságai, és az ezt jellemző stagfláció ellehetetlenítette ezt a kiegyezést, és az elszabadult inflációt csak a hetvenes évek végére sikerült leküzdeni, miközben a munkanélküliség elszabadulni látszott. Miután az infláció már nem szolgálhatott az ellentmondások feloldásának eszközéül, a korábbi kiegyezés veszteseit először államadósságból, majd a kilencvenes évektől kezdve a dereguláció által lehetővé váló különféle kedvezményes lakossági hitelek által kárpótolták. Ennek a modellnek a bukása vezetett a 2008-as válsághoz, amelyet követően az eladósodott államok egyszerre próbálnak megfelelni a szintén eladósodott állampolgáraiknak, illetve a hitelek visszafizetéséért aggódó befektetőknek.

• Details
• Contents