London utoljára
London League

Summary/Abstract: „Helyben vagyunk, öreg fiú.” Oldalzsákja begyûrve az ülések közé, viharkabátja összehajtva mellette. Vonatjegy, pénztárca, neszesszer, óvszer, lista a feladatokkal. A rohadt feladatlista. Maga elé bámult, amíg a vonat kifutott az állomásról. A szirupos gesztusok nem neki valók: lehúzott ablak, lobogó zsebkendô, az egerek itatása. Nem mintha le lehetne ereszteni az ablakot, az ember csak ül ezekben a marhavagonokban más, olcsó jeggyel utazó vén trottyokkal együtt, és kibámul a lezárt ablakon. És nem mintha Pamela ott állna a peronon, ha netán integetni akarna. Minden bizonnyal a parkolóban van, most horzsolja le a keréktárcsákat a beton járdaszegélyen, miközben megpróbálja közelebb kormányozni az Astrát a parkolóbejárat kibaszott korlátjához. Pamela mindig arról panaszkodik, hogy a korlátokat tervezô férfiak nem gondoltak arra, hogy a nôknek rövidebb a karja, mint a férfiaknak. Erre ô azt szokta mondani, ez még nem mentség azért, amit a járdaszegéllyel mûvel, ha nem éred el a parkolóautomatát, akkor szállj ki az autóból, asszony. Mindenesetre ott lehet most Pam, a kocsikerekeket kínozza, ez a személyes hozzájárulása a nemek csatájához. És azért van már ott, mert nem akarta látni, hogy néz rá a férje a vonat ablakából. Pedig ô rá se nézett volna, mert a nô ragaszkodott ahhoz, hogy még egy feladatot szúrjon be a rohadt feladatos listára, az utolsó rohadt pillanatban.

• Details
• Contents