A MAGYAR DEMOKRATIKUS ELLENZÉK: ÖNREFLEXIÓ, IDENTITÁS ÉS POLITIKAI DISKURZUS
THE HUNGARIAN DEMOCRATIC OPPOSITION: SELF-REFLECTION, IDENTITY AND POLITICAL DISCOURSE

Summary/Abstract: A magyar demokratikus átalakulás – nemzetközi és történeti összehasonlításban is – páratlan politikai szociológiai sajátossága az értelmiség jelentős szerepvállalása. Ennek alapján az az 1982–93 közötti időszakot az „értelmiség évtizedének” tekinthetjük, amelyben rendszerkritikus értelmiségiek különböző csoportjai történelmileg rövid idő alatt politikai szerepek rendkívül széles repertoárját játszhatták el. Mindezt a Kádár-rendszer szelektív repressziója tette lehetővé, amelyben a mindennapi élet viszonylagos liberalizálását az értelmiségi lét privilégiumainak – más kommunista rendszerekben nem tapasztalt mértékű – viszonylagos elismerése egészítette ki. Különböző politikai szerepeket kínált a rendszerellenzéki mozgalom (1982–88), a kerekasztal-tárgyalások és az új pártok versengésének időszaka (1989–90), valamint a szélsőjobboldallal szemben megszerveződött, a mozgalmi politizáláshoz visszatérő értelmiségi Politikacsinálás (1991–93) a politikailag aktív értelmiségiek számára. A tanulmány az első korszakkal – az ellenzéki publikációkkal és a rendszer bomlásával – foglalkozik, különös tekintettel a szamizdatlapok (Beszélő, Hírmondó, Demokrata, Égtájak között) tematikájára, és jellemző diskurzusaira. Ezek elemzésén keresztül közelíti meg és értelmezi a demokratikus ellenzék identitásának meghatározó elemeit: a társadalomhoz és a hatalomhoz való viszonyukat, a nemzeti és társadalmi kisebbségekkel, a környezetvédelemmel, az egyházakkal, a cenzúrával és a szabadság kultúrájával kapcsolatban kialakított álláspontjukat. Mindezekből alakítottak ki egy olyan értékegyüttest, amely morális tőkét, erkölcsi tekintélyt biztosított számukra a rendszerváltás idején.

• Details
• Contents